Rólunk

Az alapító testvérpár, balra Jogg Balázs operációért felelős vezető, jobbra Jogg Dániel ötletgazda és üzletfejlesztésért felelős vezető

Innovatív megközelítéssel teremtünk versenyképességet az energiaellátás modern kori kihívásaira az erőművek és szerverüzemeltetők számára egyaránt. Fejlesztésünkkel lehetővé tesszük az erőművek számára, hogy optimalizálják a termelésüket, részt vegyenek a kiegyenlítő piacon és mindig a legmagasabb áron értékesítsék a megtermelt energiát, ami a piacon elérhető. A szerverüzemeltetőknek pedig a hazánkban a legjobb, nemzetközileg pedig kimagaslóan versenyképes ár mellett számos adminisztratív és infrastrukturális többletszolgáltatással könnyítjük meg az üzletvitelt.

Az energiaszektor kihívásai inspirálták az Enerhash ötletét

Testvérekként már évekkel ezelőtt boncolgattuk a blokklánc technológiáktól származó áttöréseket az informatikai, pénzügyi vagy logisztikai területeken. Ugyanakkor felismertük azt is, hogy a technológia fejlődésének és széleskörű alkalmazásának újkeletű korlátai adódnak, mint például a jelentős energiaigény, mely a rendszer biztonságát is garantálja. 

Dániel több éves szakmai tapasztalata az energiapiacon rávilágított a szektor legnagyobb kihívásaira. Energiakereskedőként felismerte, hogy a szektor egyik legnagyobb kihívása az egyre élesedő verseny és a folyamatosan szigorodó feltételek, melyek mellett az energiatermelőnek alternatív megoldást kell találniuk, hogy termelésüket optimalizálni tudják. Sok esetben napi, de akár órai pontosságú szabályozásra van szükség a profitabilitás és egyben a versenyképesség biztosításához. Mivel az energiatermelők órákra lebontva szabályozzák a termelésüket annak érdekében, hogy nyereségesen tudják értékesíteni a megtermelt áramot, Dániel számára világossá vált, hogy vannak periódusok, amikor nem éri meg termelni és a rendszerbe értékesíteni. A profitábilis árat kínáló periódusok időtartama ezzel párhuzamosan napi szinten egyre szűkül, így egyre több szabad, lekötetlen kapacitással rendelkeznek az erőművek. Ezzel egyidőben intenzíven monitorozta az adatközpontok piacát és blokklánc technológiákat, melyek óriási koncentrált energiaigénnyel rendelkeznek. Ezen tapasztalatok vezették el arra a felismerésre, hogy a szerverközpontok energiaigényét és az erőművek szabad kapacitását párosítva lehetőség nyílik a két iparág legfőbb kihívásának a leküzdésére.

Hosszú modellezés validálta a piaci rés betöltésének lehetőségét

Az üzleti lehetőség felismerését egy hosszú modellezési folyamat követte, melyben a szerver üzemeltetés volt fókuszban. Elmerült a blockchain szerverek operatív üzemeltetésében, teszt adatközpontok működtetésével tett szert megfelelő szakmai felkészültségre. A teszt periódus eredményeképp sikerült egy üzletileg jól kalkulálható rendszerbe szerveznie az adatközpont üzemeltetést. Mindeközben az energiatermelők részéről is pozitív visszacsatolás érkezett a kezdeti érdeklődést követően, amely validálta az ötletben rejlő potenciált. Az erőművek piaci mozgásterének beszűkülésével már elkezdtek alternatívákat keresni, mint például a közvetlen telephelyi fogyasztók. A lehetőségeik azonban korlátozottak, mivel kevés az olyan fogyasztó, amely nem igényel folyamatos, 100%-os rendelkezésre állást. Az erőművek számára tehát az ideális fogyasztó nem követel állandó rendelkezésre állást, de képes az extra kapacitás felvételére. Az adatközpontok képesek betölteni ezt a piaci rést, mivel számítási kapacitást értékesítenek. Így nemcsak plusz bevételt, de extra rugalmasságot is tudnak nyújtani az áramtermelőknek. A modellezés rávilágított arra is, hogy a gazdaságos működés csak nagy üzemméret mellett lehetséges, amelynek megvalósításához Balázs szakértelmére is szükség volt.

Út a technikai megoldástól a működő vállalkozásig

Balázs az, aki az internetben rejlő lehetőségeket és problémákat rögtön felismeri. Számos cég digitális folyamatait építette ki, amely lehetővé tette az üzleti folyamatok optimalizációját és skálázhatóságát. Széleskörű tapasztalata a digitalizáció minden területén és a legkülönbözőbb iparágakon átível. 

Így született meg közös munkánkból az Enerhash, amely kettőnk eddigi tapasztalatait és iparági tudását aknázza ki. Az első ipari léptékű telephelyi teszteket 2019 őszén végeztük, amelyet azonban egy egyéves szellemi előkészítés előzött meg. Mára már kidolgoztuk az operatív működés technológiai, jogi és gazdasági kereteit, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy tevékenységünk skálázható legyen.

Kitűzött céljaink

Küldetésünk, hogy a Közép-európai és Kelet-európai energia termelők tartalék kapacitásait feltérképezzük és értékesen hasznosítsuk. Az erőművi termelés adatközponttal történő optimalizálása európai viszonylatban is egy rendkívül innovatív megoldás. Az Enerhash-sel célunk, hogy az egész iparág számára egy mérföldkövet fektessünk le egy olyan megoldással, amely mind az erőművek, mind a szervertulajdonosok számára egy elérhető megoldást biztosít. Számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy egy adatközpont üzemeltetése mennyire előnyös az erőművi termelés kiegyensúlyozására. 

Ezen szinergiákból származó előnyöket az Enerhash a szervertulajdonosok számára is elérhetővé teszi kedvező áramár, teljeskörű operatív üzemeltetés és kiépített infrastruktúra formájában. Az áramtermelők számára pedig a plusz többletrugalmasság mellett folyamatosan versenyeztetjük értékajánlatunkat, így akár az energiatárolók alternatívájaként is szolgálhat a DATABOX.

A 2020/21-es céljaink között szerepel egy 5 MW-ot meghaladó adatközpont center felállítása több lokációval, mely a régió szervertulajdonosainak teszi lehetővé a profitábilis működést a kedvező áramárral. Emellett további 40 MW szabad kapacitás feltérképezését tűztük ki a 2021-es év végére a régióban. A terjeszkedés mellett a stabil, vállalatias működés fenntartását és párhuzamos fejlesztését is kiemelten fontosnak tartjuk. Tevékenységünkkel példát szeretnénk statuálni az iparágban és ösztönözni a további adatközpontokba történő beruházásokat azáltal, hogy az üzemeltetésre, infrastruktúrára és operatív háttérfolyamatokra kidolgozott keretekkel rendelkezünk.