Igazi mérföldkőhöz érkezett a magyar blockchain közösség: az Enerhash kész piacra dobni a magyar fejlesztésű és gyártmányú mobil adatközpontját 5 hónapos tesztüzem után. A konténer szerkezetre épített szerverparkok előnyeire – miszerint mindig az optimális áramforráshoz szállítható, illetve a kiépítés és üzemeltetés helye elválasztható – már néhány éve ráébredt az iparág és azóta intenzíven terjednek. A kizárólag magyar tulajdonú Enerhash is erre a mobilitásra épít, de üzletileg csavartunk egyet a koncepción, hogy a nagyvállalatok, energiaszolgáltatók számára is egy olyan gondosan felépített ajánlattal álljunk elő, amire eddig még nem volt precedens a piacon. Technológiában és minőségben a legjobbra törekszünk. Víziónk központjában jelentős versenyelőny kiépítése áll azzal, hogy komoly partnerekké váljuk a vállalatok számára, mert az ő igényeik szerint kidolgozott folyamatokkal rendelkezünk a jogi kérdésektől az operatív működésig.

A tesztüzemet komoly előkészítés előzte meg, hogy a termék a szélsőséges időjárási körülmények között is maximális megbízhatósággal üzemeljen. A sikeres tesztfázis után már csak a piacra vitel van hátra, ami esetünkben jelenthet bérleti konstrukciót is.
Hozzáadott érték az energiatermelők számára
Az Enerhash-nek nemcsak terméke, de üzleti modellje is újszerű. Igyekeztünk egy olyan megközelítést nyújtani a piacnak, amire eddig még nem volt példa, viszont jövedelmezőségben és hatékonyságban komoly hozzáadott értékkel tud szolgálni az energiatermelők számára. Víziónk, hogy az erőművekkel egy kölcsönösen előnyös kapcsolatot építsünk ki, magasabb értéket nyújtva a felvett áramért. Iparági tapasztalataink alapján körvonalazódott számunkra, hogy komoly potenciál rejlik az erőművek kihasználatlan kapacitásában a Bitcoin bányászat és más hasonló blockchain technológiák számára, ami akár egy áttöréshez is vezethet mind az energia-, mind az adatközpontok piacán.
A jelenlegi szabályozás komoly feltételeket diktál az erőműveknek, mozgásterük egyre inkább leszűkült az értékesítésben. A plusz kapacitások felhasználására jól ismert best practice az erőművek saját ipari parkjának létesítése, ami kedvező árat nyújt a közvetlen fogyasztóknak. Nehéz azonban olyan felvevőket találni az ipari parkokban, akik működése az esetleges erőművi karbantartásokkal, leállásokkal is zavartalan marad, nem jelent nekik jelentős kiesést. Az ipari termelőknek többnyire az elektromos áram 100%-os rendelkezésre állására van szükségük a stabilan termeléshez. Mivel az energiatermelés és felhasználás földrajzilag egyéb alternatívák esetén távol esnek egymástól, így az erőműveknek gyakran nem marad más opciójuk, mint az áramtőzsde és a MAVIR szabályozásban való részvétel.
Az Enerhash DATABOX-szal egy olyan megoldást dolgoztunk ki, melyekkel ezen piaci dinamikákat figyelembe véve hozzásegítjük az erőműveket termelésük optimalizálásához. A szerverek fogyasztása ölt olyan mértéket, hogy már egy erőmű számára is jelentős fogyasztóvá tud válni szintén a rendszerhasználati díjat kikerülve és 100%-os rendelkezésre állásra sincs szükségük. A szerverek által biztosított base load kiegyensúlyozza az áramtermelés volatilitását, mellyel kiszámíthatóbbá válik a profitabilitás. Ilyen feltételek mellett is egy kompetitív árat kínálunk az erőmű számára feleslegessé vált elektromos áramért, ami a jelen piaci feltételek mellett kiemelkedően versenyképes. Ezzel egy extra bevételforrás nyílik meg az erőművek számára a gyakran kihasználatlan többletkapacitásokért, amelyet fix vagy HUPX indexált áramvételi szerződés szerint veszünk fel. Az üzleti kapcsolat jogi kérdéseit is kidolgoztuk, mellyel egy olyan együttműködést tudunk az erőművek számára biztosítani, ami nem engedélyköteles. A termelő kereskedelmi engedély nélkül értékesíthet az Enerhash-nek.
A tulajdonképpen egy kültéren elhelyezhető, 20 lábas standard tengeri konténer szerkezetére épülő adatközpont olyan villamos rendszerrel rendelkezik, ami akár – konfigurációtól függően – 0,5 MW felvételére képes.
Bemutatjuk az Enerhash DATABOX-ot
500 KW maximális teljesítmény
Mobil adatközpontjaink egyik legfőbb előnye a teljesítmény skálázhatósága. A konténerekénti 0,5 MegaWatt-os (500 KW) teljesítménnyel már alkalmas az adatközpont arra, hogy jelentős erőművi fogyasztóvá váljon. A teljesítményt 200 KW-tól 500 KW-ig tudjuk szerverenkénti lépcsőkben – ami 2500 Watt-ot jelent – konfigurálni, de méretgazdaságossági szempontból érdemes a konténer maximum kapacitását kihasználni. Ezen túlmenően is tudunk rugalmasságot biztosítani 1-1 számítógép ki- és bekapcsolásával, ha karbantartás esedékes vagy profitabilitási szempontok alapján az erőmű számára előnyösebb az áramtőzsdére értékesítenie. A konténer teljes fizikai és informatikai rendszerét az áramtermelők igényeit szem előtt tartva terveztük meg.
Könnyen telepíthető
A standard tengeri konténer szállítása közúton is gazdaságos és könnyen megoldható. Egy naptári év alatt előfordulhat néhányszor, hogy érdemes lokációt váltani, ami az adatközponttal relatíve egyszerűen megoldható, így alkalmazkodva az energiatermelők lokális adottságaihoz.

A 20 lábas konténer 6096 mm x 2438 mm x 2590 mm helyet foglal el, azaz körülötte a biztonságos üzemeltetéshez teret hagyva sem igényel 25 m2-nél több szabad helyet egy erőművi telephelyen. Helyszűke esetén pedig akár egymásra is helyezhetők.
Távvezérelhető
A szerverpark működése teljes egészében vezérelhető távolról, akár óránként meghatározva, hogy mekkora legyen a szerverek fogyasztása. A szoftveres karbantartást szintén távolról végezzük, csupán az általános takarítás, portalanítás, vagy apróbb hardveres problémák miatt fordul elő, hogy helyszíni beavatkozás szükséges havi rendszerességgel.

A távvezérelhetőséget a konténer külsején elhelyezett 4G-s mobilinternet antenna biztosítja, melyben dupla SIM kártyát helyeztünk el. Két szolgáltató látja el internettel a szervereket folyamatosan, amire azért van szükség, hogy ha az egyik szolgáltatónál gondok merülnének fel a kapcsolattal, akkor automatikusan tudunk váltani a másik szolgáltatóra. Ugyanakkor, amennyiben rendelkezésre áll, működésünk egy UTP kábellel a legoptimálisabb, de a 4G antennák a kieső helyeken is megfelelő internetkapcsolatot nyújtanak. A bányászathoz stabil és gyors kapcsolatra van szükség, viszont az adatközpont működtetéséhez felhasznált adatforgalom kevesebb mint havi 10 GB.
Kikapcsolható és újraindítható
Mint már említettük, az adatközpont üzemeltetéséhez nincs szükség folyamatos rendelkezésre állásra, ami kulcskérdés a szabályozáson alapuló áramtermelés szempontjából. Üzemi karbantartások idején vagy profitabilitási szempontokat szem előtt tartva bármikor be- és kikapcsolhatók konténereink, de akár a fogyasztás is számítógépenként konfigurálható az aktuális igények szerint.

A fogyasztás szabályozására és belső menetrendezésünk lebonyolítására egy külön szoftvert is fejlesztetünk, amely az erőmű és Enerhash közötti szabályozás és információáramlás hatékony szervezését teszi lehetővé. Az erőművekkel egy éves keretszerződésben fektetjük le az éves energia igényt, amit később rugalmasan kezelünk. A célfogyasztást éves szinten határozzuk meg és havi adatok alapján követjük és számolunk el.
Az ENERHASH Databox specifikációját erőművi fogyasztókra terveztük
Fontosnak tartjuk, hogy egy magyar fejlesztésű termék magyar beszállítók közreműködésével kerüljön legyártásra is, így a konténer belső kialakításánál is ezt tartottuk szem előtt. Kifejezetten büszkék vagyunk rá, hogy egy versenyképes magyar termékkel tudunk megjelenni a piacon, ami lehetővé teszi, hogy a lehívást követően már 25 munkanapon belül legyártsuk és rendelkezésre állítsuk az adatközpontot.
Szerver a lelke mindennek

A 20 lábas konténer 156 szervernek ad helyet, amely 7 különálló oszlopból, egységből áll. A polcméretek a legnépszerűbb bányászgépekhez – Bitmain, Innosilicon, Whatsminer – vannak optimalizálva, így márkától függetlenül bármilyen bányászgép számára alkalmasak. Minden egyes géphelyhez külön biztosítékot alakítottunk ki, továbbá a jól elhatárolt egységek külön főbiztosítékon vannak elhelyezve.

A bányászat üzemeltetés közben a fent látható (ezesetben Antminer) számítógépeken zajlik, melyeket a legmagasabb minőségű német gyártmányú UTP kábel táplál. Igényes tépőzáras kábelrögzítőkkel, felmatricázott géphelyekkel és mindkét végén megjelölt kábelekkel biztosítjuk a gyorsan és hatékonyan lebonyolítható karbantartást.

Az áramszekrény rejti a három kábelt, amelyek a háromfázisú váltakozó áramot biztosítják. Az adatközpont működtetéséhez az általánosan alkalmazott 400 Volt feszültségre van szükség.
Belső informatikai hálózat
A belső informatika működéséről 7 db Mikrotik switch és egy router gondoskodnak. A legmodernebb, legmegbízhatóbb eszközöket választjuk ki, hogy azok széles hőmérsékleti tartományok között (-40°C – + 70°C) is kiváló teljesítményt nyújtsanak. Mivel a konténer oldala állandóan szellőzik, így kvázi kültéri viszonyok mellett kell gondoskodnunk a biztonságos üzemeltetésről. A switchek konzolokon helyezkednek el, így a takarítás is könnyebb és a hőleadás is kedvezőbb.

Egy szünetmentes APC táp garantálja, hogy a hálózati és biztonsági eszközök akár áram kimaradás esetén továbbra is elérhetőek maradjanak.
Biztonságtechnika és szellőztetés
A konténer oldalát lamellás gépészeti szellőzőkkel láttuk el, amelyek gondoskodnak a 2200 légköbméter/perc-es levegő igényéről a szervereknek, amennyiben teljes kapacitáson működnek. Gyakorlatilag olyan szellőzést valósítottunk meg a konténerek oldalán, mintha kültéren lennének a szerverek.
Kulcskérdés továbbá a hőmérséklet – télen a hideg, nyáron a meleg miatt – , ezért volt kiemelt fontosságú, hogy a konténerek a téli tesztüzem alatt is kiválóan teljesítsenek. Mivel a szerverek jelentős hőt termelnek, így télen sem érik el a fagypontot, nyáron pedig a lamellás szellőzőkön át szabadon távozik a meleg levegő. Továbbá a konténer belsejében egy tűzfallal fizikailag is elválasztottuk egymástól a hideg és meleg levegőt, amelyet a gépek hátuljához helyeztünk el. A tervezés során ez a megoldás bizonyult a leghatékonyabbnak, mivel a légkondicionáló nemcsak extra költséget, de fizikai nehézséget is jelentene.
A bányászati számítógépek működése valamivel hangosabb, mint egy megszokott számítógépé, de kívülről ez abszolút nem zavaró, megfelel minden zajvédelmi korlátozásnak. A konténeren belül pedig fejhallgatókat helyeztünk el, hogy a belső karbantartás kollégáink által zavartalanul elvégezhető legyen.

A biztonságtechnikánkat egy kamerára és riasztóra építettük. Továbbá a mobil adatközpont nyilvántart minden ajtó nyitást és zárást, illetve a belépőket csak azonosítás után engedi be. Az elhelyezett kamera segítségével folyamatosan nyomon követhető, hogy milyen munkálatok zajlanak épp a szerverek körül.